A munkásotthon története

A kezdetek

Már 1908-ban felmerült a Csepeli Munkásotthon felépítésének gondolata (Marmann Mátyás a Szociáldemokrata Párt csepeli szervezetének egyik vezetőjének indítványára). A cél az önálló kulturális élet megszervezés volt.

Majd közel 12 év adakozás és pénzgyűjtés következett és a csepeli szakszervezeti csoportok fáradságot nem ismerve dolgoztak saját otthonuk megteremtéséért.

1911. augusztus 27-én megalakult a Munkásotthon Szövetkezet, amely gyűjtőívet bocsátott ki, s minden testvérszervezetet és önálló kereskedőt, iparost felkértek az adományozásra: a nyomasztó gazdasági viszonyok miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges összeget, s 1914-ben pedig kitört a világháború. A háborús években tovább folyt a gyűjtés.

A Munkásotthon vezetősége 1915-ben a Weiss Manfréd gyár (munkások béréből levont 2 százaléknyi összegből) által létrehozott segélyalapból kért és kapott 35 ezer Koronát. Így meg tudták vásárolni a volt Saufner féle vendéglőt (József utca 22.) a Munkásotthonnak. A Munkásotthont első épületét 1916. november 12-én avatták fel Csepel községben, az Árpád utca és a József utca sarkán. Ez az épület és későbbi változatai a csepeli munkásság szellemi központjává váltak.

Az épületet azonban hamar kinőtték. A Csepeli Munkásotthon Szövetkezet 1916 őszén ismét pénzt kért a Weiss Manfréd segélyezési alapból: a kapott 50 ezer koronából megvásárolták az otthon tőszomszédságban lévő 555 n.-öles teleket Leszkovics Gyula községi főjegyző özvegyétől. Majd bankkölcsönt vettek fel és részvény-téglajegyeket bocsátottak ki. 1917-ben Bocsák János pesterzsébeti építőmester vezetésével és

Diebold Hermann tervei alapján megindult az építkezés, melyben igen sok csepeli dolgozó ingyenesen végzett munkával is közreműködött.

A Munkásotthon új épülete

A Tanácsköztársaság létrejötte lendített a munkálatokon. Weisz Manfréd az ország munkásságának javára saját vagyonából 6 millió koronát utalt ki. Ebből a nemzeti tanács útján a csepeli munkásság 1 millió koronát kapott. Ez a nem várt nagy összeg arra késztette az otthon vezetőségét, hogy Diebold Hermann építészt felszólítsa egy nagyobb, díszesebb, praktikusabb épület tervének elkészítésére. A Tanácsköztársaság leverése után viszont egy időre leállt az építkezés.

Végül 1920. március 14-én felavatták az új Munkásotthon épületét. az épület két részre oszlott. A régi, 1900 körül épült földszintes épületben volt az igazgató és a gondnok lakása, irodák, söntés és egy nagyobb terem. Az új épületben a tánc és bálok megrendezésére, filmvetítésre is alkalmas, parkettás színházterem (kazettákkal díszített vasbeton dongaboltozata a szecessziós építészet remeke), melyhez előcsarnok, ruhatár, pénztárfülkék, az emeleten erkély, karzat, vetítőház, 2-3 kisebb helyiség, nyílt terasz is tartozott. Nagy színpada alatt öltözők voltak, a pincékben pedig a kazánház, a gépház és a tüzelőanyagraktár kerültek. Az új épület színháztermének stílusa szecessziós, parkettás, dongaboltozatú, Maróti Géza pannóival díszített. Témájuk a munka és a művészet iránti hódolatot szimbolizálja. A pannók tempera festéssel készült, hosszában összeillesztett vászonra, dr. Ács Piroska művészettörténész munkája alapján. A színházterem mérete 30 x 14 méteres volt.

Az új otthon azért épült, hogy abban a csepeli szervezett munkásság részére oktató- és színi előadásokat rendezzenek, s benne a dolgozók megtalálják a tanulást és a szórakozást, s a munkanélkülieknek se kelljen az utcán csavarogniuk. Az ötvenes évek óta a Munkásotthonból a művelődés háza lett, s a rendszerváltásig zömében a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóinak kulturális igényeit elégítette ki. A hatvanas évekre ezek az igények túlnőttek a ház lehetőségein, felvetődött a ház bővítése, korszerűsítése.

1944. július 27-én amerikai-angol bombatámadás érte a Munkásotthont, de csak az utcai része sérült meg, a többi menthető volt.

A mai, modernizált épület születése

1963-ban a Csepel Művek forrásaiból és állami hozzájárulásból megkezdődött a Munkásotthon öt évig tartó újjáépítése.

A kivitelező a BUVÁTI (Budapesti Városépítési Tervező Iroda) volt. Az új arculatot kapott és kibővített épületet (két telken álló összesen 5400 nm), amely megőrizte felújított formában az eredeti színháztermet, 1968. november 4-én adták át. A ház fenntartásának, működtetésének költségeit a Csepel Művek fedezte. A Csepeli Munkásotthon történetének tanulsága a szüntelen útkeresés: ez a munkásotthon természetes állapota, hiszen a mindig újra törekvő ember igényeivel van elszakíthatatlan kapcsolatban: ez a válasz a jövő kihívásaira is – írta Drucker Tibor a Csepeli Munkásotthon egykori igazgatója.

Ráday Mihály a főváros építészeti, ipar- és képzőművészeti kincseinek szakavatott ismerője a Munkásotthon lelkes patrónusává vált és közbenjárására 1999-ben Budapest Főváros Közgyűlése védetté nyilvánította (19-1279/99 sz. határozat).