Csepel Táncegyüttes

A Csepel Táncegyüttes 1958-ban alakult meg Táp Gyula és Vida József vezetésével.

A táncegyüttes 1971-ben elnyerte a "Kiváló együttes" címet. 1973-tól pedig a szakmai minősítéseken arany fokozatot ért el. és kiérdemelte a "Szocialista kultúráért" kitüntetést is. 1958-1981 között Vida József volt az együttes művészeti vezetője. Őt Nagy József követte. 1973-ban alakult meg a Kis-Csepel, 1979-ben pedig a Csepp-Csepel Táncegyüttes Varga Edit és Kreiszné dr. Paál Sára vezetésével, akik az együttes utánpótlását adják. E két együttes megalakulásuk óta a magyar gyermeknéptánc mozgalom élvonalához tartozik. 1998-ban pedig létrejött a Csepeli Öregtáncosok együttese, a CSÖTE.

A Csepel Táncegyüttes ma is feladatának tekinti, hogy a térségben élő fiatalokat a szabadidő hasznos eltöltés mellett a hagyomány szeretetére nevelje, hogy az itt megszerzett képességükkel, tudásukkal Csepel és környékének kulturális életét színesítsék, gazdagítsák. Az együttes nemcsak a kerület, hanem Dél-Pest és a Csepel-sziget kulturális színfoltja is, hiszen a térség legnagyobb múlttal rendelkező magyar néptánccal foglalkozó amatőr művészeti együttese.

A Csepel Táncegyüttes az autentikus táncstílus követője. Az együttes folyamatosan bővülő repertoárján Magyarország szinte valamennyi tájegységének táncai, a határon túli magyar folklórból pedig az erdélyi táncok szerepelnek. Koreográfiáit fiatal tehetséges táncművészek, meghívott koreográfusok készítik. Az együttesvezetők nagy gondot fordítanak a színpadi megjelenésre, jelmezekre, amelyet hitelesség és igényesség jellemez. Műsorait hazai és külföldi rendezvényeken mutatja be. Rendszeres résztvevője a magyarországi szakmai megmérettetéseknek.

GYERE ÉS TÁNCOLJ AZ IDÉN 63 ÉVES CSEPEL TÁNCGEYÜTTESBEN!

Ha van kedved a tánchoz, akkor köztünk a helyed! Várunk minden táncoslábú fiatalt 16 éves kortól. Gyere el és pillants be egy próba alkalmával az együttes életébe. A próbák Időpontja: hétfőn és szerdán 19.00 - 21.00 óráig.

Kapcsolat: Teski Zoltán 0620/669-1078

Email: csepeldancegroup@gmail.com

Csepel Táncegyüttes - Facebook